2013. augusztus 22., csütörtök

Joyce Meyer: Add Istennek a legjobb részt!

Hogy teljes békességünk legyen, Istennek kell adnunk az időnk és a dolgaink legjavát. Őszintének kell lennünk magunkhoz, és felül kell vizsgálnunk a fontossági sorrendünket, és ha szükséges bizonyos változtatásokat kell tennünk annak érdekében, hogy Isten az első helyre kerüljön az életünkben. Ne a maradékot add Istennek; a napodnak azt a részét, amikor már olyan fáradt vagy, hogy gondolkodni sem tudsz rendesen, sőt már a szemedet sem tudod nyitva tartani. Add Istennek a figyelmed első termését. Add neki a napod legjobb részét, mert ez mutatja meg, hogy mi az igazából fontos számodra.

Istent illeti meg az első hely mindenben, amit teszel. Az öltözködéstől kezdve a napirended felállításáig, mindenben kérhetsz segítséget Istentől, hogy olyan döntéseket tudj hozni, amik Őt dicsőítik. Minden dolgodba bevonhatod Istent, és ezáltal az életed valóban egy szüntelen imává válik (tulajdonképpen átimádkozod magad a napon). Ha tudatosítod magadban az Ő jelenlétét, akkor nem fognak különválni a „világi” tevékenységek és a „megszentelt” tevékenységek, mert Isten része lesz mindennek.

A nap folyamán beszélj Hozzá, kérd, hogy vezessen a döntéseidben, és adjon erőt mindahhoz, amit el kell végezned. Ha felismered, hogy Ő mindig ott van veled, akkor mindenben képes leszel Neki adni az első helyet, Ő pedig egyenesen a békesség ösvényére fog vezetni. Ha pillanatról-pillanatra a Szent Lélek vezetésére figyelsz, akkor ez azt fogja eredményezni, hogy életed minden napját élvezni fogod.

Joyce Meyer

Magyar fordítás: ahitatok.hu

2013. augusztus 20., kedd

A ceruzának öt értéke van.





A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ir. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, félbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is amikor megnősz.

A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
- De ez olyan mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
- Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.

Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha nem feledd, hogy létezik, egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.

A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.

A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitörüljük azt ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.

A negyedik érték:
A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt ami benned történik.
És végül, az ötödik érték: mindig nyomot hagy.

Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani.
/Paulo Coelho/

2013. augusztus 15., csütörtök

Ne aggodalmaskodj!




                                                     „Ne aggódjatok…” (Máté 6:31)
 
                                  Két dolog van, ami elveheti a lelki nyugalmad, ha hagyod: 

 1) A múlt. Mind követünk el hibákat – még azok az emberek is, akiket csodálsz, és akikről azt hiszed, sosem hibáznak. A Biblia azt mondja: „Mert mindenki a maga terhét hordozza” (Galata 6:5). Mindannyian küszködünk valamilyen területen. Mind mondunk vagy teszünk olyan dolgokat, amikről azt kívánjuk, bárcsak sosem mondtuk vagy tettük volna. „Akkor mit tehetnék?” – kérdezed. Kérd Istent, hogy bocsásson meg, majd bízz benne, hogy mindent a javadra fog fordítani. Ő képes rá. Segít, hogy rendbe hozd hibáidat, sőt erősödj általuk. Például, ha valami olyat mondtál, amit nem kellett volna, akkor ahelyett, hogy azon gyötrődnél, vajon megbántottál-e vele valakit, kérd az Urat, hogy mutassa meg nekik, hogy a szíved szándéka jó volt, még ha elhamarkodottan szóltál is. Bízz Istenben, hogy rajtuk is dolgozik, neked pedig kegyelmét adja. Így aztán nem kell az elkövetkező napokat aggodalommal töltened, és nem kell attól félned, mi lesz, ha találkozol velük.

 2) A jövő. Isten nem fogja betölteni a holnap szükségeit előre, hanem csak akkor, amikor eljön a holnap. Ezért, ha támad a „mi lesz, ha…”, állj meg, és fontold meg Jézus szavait: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6:31-33). Victor Hugo mondta: „Ha elvégezted napi munkádat, menj csak aludni békességgel – Isten ébren van!”
Forrás: maiige.hu

2013. augusztus 14., szerda

A csodálatos fal



Ellenséges csapatok közeledtek a faluhoz. Az emberek szörnyű dolgokat beszéltek kegyetlenségükről. Sokan elmenekültek, és üresen hagyták házaikat. A falu szélén lakott egy öreg néni az unokájával.

-Úgy gondolom- mondta a nagymama az unokájának- nekünk meg kell védenünk a falut. Térdeljünk le tehát és imádkozzunk. Elővette öreg imakönyvét, feltette a szemüvegét és rákezdett az egyik egyházi énekre. „ Építs falat körénk és ments meg ellenségeinktől.”

-Ó nagymama milyen jó lenne, ha a jó Isten falat építene körénk. Annál inkább jó lenne ez, mert a mi házunk a legelső és itt lesznek a legéhesebbek a farkasok.
 
-Ne csüggedj gyermekem, Istennél semmi sem lehetetlen, még ez is megtörténhet.

Közben odakinn havazni kezdet, föltámadt a szél és hordani kezdte a havat. Az ellenséges csapatok is megérkeztek. Ezt onnan tudták, hogy kiáltozást és jajgatást lehetett hallani a faluból. Egy teljes órán keresztül hallani lehetett a lovak dobogását. A nagymama házában azonban minden rendben volt. Egyetlen ellenséges katona sem tette be a lábát. Nyugodtan lefeküdtek tehát és így várták a reggelt. Ekkor aztán felkelt nagyanyó és óvatosan kinyitotta a konyhaajtót. De mi az? Megvakult talán? Megdörzsöli a szemét és sehogy sem érti, miért nem lát ki az utcára. Hamarosan erre is rájött. A ház teljes hosszában egy hatalmas hóhegy emelkedett, amit a szél hordott össze és teljesen elzárta a házat a világtól. Ez volt az a fal amelyet Isten épített benne bízó gyermekei megmentésére. Így aztán megmenekültek az ellenség támadásától és megköszönték Istennek, hogy meghallgatta imádságukat.

2013. augusztus 6., kedd

Hozd ki a legtöbbet a mából!


„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt…” (Zsoltárok 118:24)


Isten határozza meg életed napjainak számát, de te döntesz arról, hogyan töltöd azokat. A zsoltáros azt írta: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” A tegnap már érvénytelen csekk, a holnap egy még nem esedékes váltó, csak a ma a tiéd. Elkezdheted jól megélni a mát, ha a következők szerint teszel: „Ma kitörlök a naplómból két napot – a tegnapot és a holnapot. A tegnap a tanulás ideje volt; holnap pedig annak a következményeit fogom aratni, amiket ma teszek. Ma azzal a meggyőződéssel nézek szembe az élettel, hogy ez a nap sohasem fog visszatérni, hogy talán ez az utolsó lehetőség, amit fel kell használnom, mert semmi garancia sincs arra, hogy meglátom a holnapot. Ma elég bátor leszek ahhoz, hogy ne szalasszam el a lehetőségeket; egyetlen alternatívám a győzelem. Ma befektetem legértékesebb forrásomat, az időmet, a legértékesebb tulajdonomba, az életembe, melyet Istentől kaptam. Minden percet céltudatosan élek meg, a mai napomat különleges lehetőséggé formálom. Megbirkózom minden akadállyal, tudva, hogy Isten segítségével győzhetek. Ma ellenállok a kétségnek és borúlátásnak, és felmelegítem a körülöttem lévő világot egy mosollyal. Megőrzöm hitemet erősnek, mindig a legjobbra számítok, időt szakítok arra, hogy boldog legyek, minden feladatot lehetőségnek tekintek arra, hogy Istent dicsőítsem általa, és arra törekszem, hogy ott hagyjam Isten lábnyomát azok szívén, akikkel ma találkozom.” John Boykin írta: „Az idő az életed – sem több, sem kevesebb. Ahogy óráidat és napjaidat töltöd, úgy töltöd az életedet.” Imádkozz tehát így: „Uram, segíts, hogy a legtöbbet tudjam kihozni a mai napból!”



Forrás: maiige.hu