Amikor egy virág bimbózni kezd, sok vegyi változás megy benne végbe. A botanikusok a pigment sejteket több csoportba sorolják: a klorofill zöld színt, a karotin sárgát, az antocián piros- és bíborszínt, a csersav pedig barnás árnyalatokat ad. E színtestek egymás közti viszonya határozza meg, milyen szín jelenik meg.
Vegyük példának a liliomot. A bimbó eleinte zöld, később azonban a klorofilveszteség miatt egészen kifehéredik. Ekkor a fajtától függően rózsaszín vagy sárga foltok jelennek meg rajta. Ez a jelenség azt mutatja, hogy maghatározott helyeken meghatározott pigment sejtek fejlődnek ki. Ahogy a virág idősebb lesz, egyre sötétebb pigmentek, egyre határozottabb foltok jelennek meg rajta. Némely virág fehérből rózsaszínűvé, pirosból bíborszínűvé változik. Gondoljunk csak azokra a kémiai folyamatokra, melyek ezt a csodálatos változást előidézték! A legbámulatosabb pedig mindebben az, hogy minden előre elkészített, csodálatos terv alapján történik. A színek nincsenek &eac! ute;rzéketlenül össze-visszadobálva, hanem kitűnő művészi és szépérzékkel vannak csoportosítva. E gyönyörű, titokzatos formákat és pompás összhangot szemlélve van-e még merészsége valakinek arra, hogy mindennek a szépségnek a létrejöttét a véletlennek tulajdonítsa?
Vegyük példának a liliomot. A bimbó eleinte zöld, később azonban a klorofilveszteség miatt egészen kifehéredik. Ekkor a fajtától függően rózsaszín vagy sárga foltok jelennek meg rajta. Ez a jelenség azt mutatja, hogy maghatározott helyeken meghatározott pigment sejtek fejlődnek ki. Ahogy a virág idősebb lesz, egyre sötétebb pigmentek, egyre határozottabb foltok jelennek meg rajta. Némely virág fehérből rózsaszínűvé, pirosból bíborszínűvé változik. Gondoljunk csak azokra a kémiai folyamatokra, melyek ezt a csodálatos változást előidézték! A legbámulatosabb pedig mindebben az, hogy minden előre elkészített, csodálatos terv alapján történik. A színek nincsenek &eac! ute;rzéketlenül össze-visszadobálva, hanem kitűnő művészi és szépérzékkel vannak csoportosítva. E gyönyörű, titokzatos formákat és pompás összhangot szemlélve van-e még merészsége valakinek arra, hogy mindennek a szépségnek a létrejöttét a véletlennek tulajdonítsa?
Meg kell emlékeznünk a szivárványról is. Ezt a jelenséget sohasem látnánk, ha minden fénysugárnak egyforma hullámhossza volna. Mivel ez nem így van, minden esőcseppen áthaladó, majd kilépő hullámhossz kétszer törik meg különböző szöget alkotva, ezért az egész színképet látjuk. Szivárványhoz hasonló jelenséget látott Ezékiel próféta Isten trónja felett (Ezék 1:28). Véletlennek tarthatjuk-e ezt a csodálatos összhangot is? Egészen biztosan nem.
Ugyanilyen jelenség jön létre akkor is, amikor alkonyodik. A napsugár – mint az előző esetben az esőcseppen keresztül – itt is megtörik, és meghatározott szögben halad át a légkörön. A légkör felső rétegeiben, a Föld árnyékának vonalában ragyogó szépségű, szivárványhoz hasonló szalag keletkezik. Általában nem látjuk, de ha a felhők éppen megfelelő helyzetbe kerülnek, és a színek visszaverődnek róluk, pompás naplementének leszünk tanúi. Itt a fénysugarak teljes mennyei szépségükben és dicsőségükben megmutatkoznak. Milyen nagyszerű lehet az a lény, aki ilyen gyönyörűséggel vett körül bennünket!
De nemcsak a virágokon, fákon és felhőkön látszik a színek szépsége. Ki nem állt meg már ámulva a kolibrik színpompás tollazata láttán? E tarka tollakban azonban nyomát sem találjuk a színezőanyagoknak. Színük az iridizáció hatására jön létre. Valójában ugyanarról a jelenségről van szó, mint a szivárványnál – a fénytörésről. A tollak bizonyos anyaga megtöri a fénysugarakat, és bíborvörös, zöld meg ibolyaszínben veri őket vissza. Némely esetben, például a rigónál, a fekete szín zöldes vagy vöröses árnyalatba megy át, attól függően, milyen szögben törik meg a fénysugár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése