Állj le! Pihenj!

Manapság minden az előrehaladásra, gyarapodásra, végső soron a hajtásra sarkall minket. Senki sem buzdít arra, hogy pihenj. Aktív szórakozásra igen, de pihenésre nem. Vagy mégis?

Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé. Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük. (Mk 6,30-31)

Teljesítmény-központú világban élünk, és ez rányomja bélyegét hitéletünkre is. Persze ez a gondolkodásmód bizonyos szempontból érthető, hiszen a hétköznapokban a legtöbb tevékenység sikerességét valamiféle eredmény alapján tudjuk értékelni. Annál hasznosabb egy tett, egy munka, minél több, jobb, nagyobb és népszerűbb a végeredménye. Ezért viszont keményen meg kell dolgozni, hiszen az eredmény és a befektetett idő, energia a legtöbb esetben egyenes arányban állnak egymással.

Ez érvényes a hívők Istentől kapott küldetéseire is, de számukra van egy fontos parancs, amit nem szabad szem elől téveszteni: a pihenés parancsa. Hogy átérezd, ez mennyire komoly, gondolj bele, hogy az ünnepnap megszentelése – és ezzel együtt a megpihenés – ugyanannak a tíz parancsnak az egyike, mint a gyilkosság vagy a paráznaság tilalma. Ebben nem csak az istentisztelet és az Úrra való odafigyelés van parancsba adva, hanem a munkától való tartózkodás, a pihenés is:

Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt

De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van.

Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. 

2 Mózes 20:8-11

Istenre igazán odafigyelni, akaratát, tervét megérteni nem lehet a hétköznapi munka rohanása közben, ahhoz meg kell állni pihenni.

A Biblia a fáradtságot nem a gyengeség vagy az alkalmatlanság jelének tekinti:

-Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. (Ézs 40,30)

Igen, még a legkülönb is elfáradt:

-Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. (Jn 4,5)

Ő is tudja, hogy a fáradtságra – legyen az testi vagy lelki – az egyetlen megoldás a pihenés, ami annyira fontos, hogy megparancsolta az embernek.

Isten igéje tehát kifejezetten tiltja az állandó hajtást. Azért, mert fáradtan nem vagyunk képesek úgy végezni a feladatainkat, ahogy kellene, és ez érvényes az Istentől kapott küldetések teljesítésére is. Isten tudja, hogy ha nem pihensz,akkor egy idő után a fáradtságtól mindenre alkalmatlanná válsz.

A cikk elején idézett igerészlet is erről szól. Amikor Jézushoz visszatértek a tanítványok, akiket Ő küldött ki prédikálni és gyógyítani, nagy örömmel beszélték el, hogy miket cselekedtek és tanítottak. Annyira lefoglalta őket a szent feladat, hogy még enni sem volt idejük. Jézus pihenésre szólította fel őket. Nem azért, mert a csúcson kell abbahagyni, hanem azért, mert ott van szükség leginkább a pihenésre és az Istenre figyelésre.